Felettébb kellemetlen, amikor a máskülönben jól felkészült elektronikai hobbista, rádióamatőr, netán szerviztechnikus vagy gyártmányfejlesztő azzal szembesül, hogy az általa tervezett-épített-javított készülék a gondos munkavégzés ellenére sem működik.

Vagy: nem jól működik.

Legrosszabb esetben: az egész szerkezet tüzet és füstöt okádva, jókora csattanással vagy anélkül totálkárt szenved.
Hamisítanak ma már mindent: Élelmiszert, ruházati cikket, szerszámgépet(!!!) – ha ez így megy, akkor a félvezetők miért is volnának kivételek?

Miért foglalkozunk ezzel a témával? Nos, a Fénymúzeum tevékenységi köre elsősorban a világítástechnika, és a műszaki ipartörténet. Emellett azonban egyfelől a Melléküzemágunk tartalmaz híradástechnikai érdekességeket, aztán meg afféle magánszorgalomból is gyűjtünk-építünk hangosítási berendezéseket. Ezért komoly készletet tartunk aktív és passzív híradástechnikai alkatrészekből, és hát bizonyos beszerzéseknél konkrétan belefutottunk ebbe a hamisítás-problémába.. Mi több, sokan mások is szenvednek miatta, nem csak mi!

Rövid bevezető és az alapfogalmak tisztázása után, jelen cikkünkben néhány kimondottan audio célra készült integrált áramkör lesz úgymond tesztünk céltáblája. Aztán majd folytatjuk teljesítménytranzisztorokkal..

Az idősebb szakemberek még emlékeznek azokra a KGST-beli évtizedekre, amikor korszerű félvezetőkhöz szinte lehetetlenség volt hozzájutni az egykori szocialista országokban. Nyugati turistautakról, csempészésből, néha-néha „tőkés elfekvő készletek” állami importjával érkezett hazánkba néhány épkézláb minőségű tétel – aztán ha kissé nehezen is, de a hazai Mikroelektronikai Vállalat (MEV) sikerrel megoldotta egyes fontos alaptípusok tömeggyártását.
A KGST összeomlása után már bármelyik kiskereskedő is legálisan importálhatott korszerű félvezetőket, így a kilencvenes évek közepéig – olykor kissé csillagászati árakon – általában jó minőségű eszközöket kaphatott a vásárló.

Aztán később elszabadult a pokol…

Az egyre hanyatló rádióamatőrizmus, az egyre kevesebb „bütykölő” hobbista, és az egyre rosszabb jövedelmi viszonyok miatt mindenki olcsóbb beszerzési forrásokat keresett – és eleinte csak néhány drágább típus esetében, később meg már teljesen random módon elárasztották az országot a nem megfelelő minőségű félvezetők.
Először még csak annyi tűnt fel, hogy a jó hírű, régi félvezetőgyártók termékein a bélyegzésen nem európai vagy amerikai, hanem különféle egzotikus távol-keleti országok neve szerepelt. Ezek minőségével nem feltétlenül volt baj, többnyire hozták az eredeti katalógusadatokat.
Aztán megjelent az ipari selejt, többek között a rossz emlékű, MOROCCO feliratos BD249C tranzisztor, és még sok más hasonló silány minőségű ipari hulladék.
Mára pedig, a kínai üzemek egy része a nyílt, gátlástalan termékhamisításra specializálódott.
No persze, ha a Tigris Piacon veszünk egy ADIDAS helyett ADIBAS feliratú ruhadarabot, az eredeti termék árának egytizedéért, nagy meglepetés nem érhet. Tudjuk jól, hogy ez hamisítvány, nem is várunk el semmi olyat, amit az eredetitől elvárnánk. És persze rögtön látszik, hogy ez csak egy utánzat.

Azonban a hamis félvezető első ránézésre gyakran nem felismerhető, még a szakembert is megtévesztheti az eredetivel való hasonlóság – amiről részben a márkás gyártók is tehetnek! (összevissza gyártatnak kihelyezett termelőegységekben, nem mindig egyértelmű stílusú a bélyegzés, nincs mihez viszonyítani, stb..) És ami nagyobb baj, az utánzat beépítésével anyagi és erkölcsi kár egyaránt érheti a gyanútlan hobbistát, szervizest..
Hamisítvány pedig – sajnos – bárhol előfordulhat. Nem csak az Ebay hemzseg a gagyitól, egyes kis és nagykereskedők is lelkiismeretfurdalás nélkül kínálják vásárlóiknak a szemetet. Van, ahol nem tudnak a problémáról, és sajnos ami még rosszabb, van, ahol a nyilvánvaló csalás az üzletpolitika szerves része.
Mielőtt belemélyednénk a részletekbe, gyorsan tisztázzunk néhány alapvető fogalmat!

• EREDETI az eszköz akkor, ha a terméket a kifejlesztője gyártja, vagy az avval szerződött (a termék gyártásához szükséges színvonalú technikával rendelkező) gyártóüzem, vagy licencpartner. Ezek esetében a gyártó bélyegzője – céges logóval, grafikával – mint védjegy szerepel a terméken. A termék minőségéért a gyártó felelősséget vállal.
  Például ilyen volt a régi, eredeti Texas Intruments BD249 tranzisztor.
• UTÁNGYÁRTOTT az eszköz akkor, ha annak eredetijét egy az egyben (azonos paraméterekkel) lemásolják, és ennek megfelelően gyártják, vagy ha az eredetivel teljesen kompatibilis terméket fejleszt ki az utángyártó, és az eredeti eszköz típusjelével, de a másodgyártó saját emblémájával-bélyegzésével látják azt el. A gyártó felelősséget vállal a termékéért, a katalógusadatok alapvetően megegyeznek az eredeti gyártó / fejlesztő termékének paramétereivel.
  Ilyen volt a hazai MEV által gyártott – egyébként nagyon jó minőségű – BD249 is.
• HAMISÍTVÁNY az az eszköz, amely az eredeti gyártó, vagy a másodgyártó cégjelzéséhez hasonlító, vagy teljesen ugyanolyan bélyegzővel van feliratozva, azonban gyártása egy tőlük teljesen idegen üzemben történik, bizonytalan műszaki paraméterekkel, ismeretlen beltartalommal,
  és / vagy a termék nem azt a technológiát, belső struktúrát stb.. tartalmazza, ami a típusjelzés alapján egyébként elvárható.
  Végezetül nyugodtan hamisítványnak tekinthetjük az olyan terméket, amelyik a fentiek mellett ráadásul még durván gyári hibás, funkcionálisan degradált, vagy egyéb okból használhatatlan.

A Fénymúzeum bizonyos audioeszközökhöz meglehetősen sokat felhasznál a közismert(?) NE 5532-5534 típusú műveleti erősítő IC-kből. Ezek ma már kifutott, korszerűtlen típusok, azonban mai mércével is kiváló minőségű, zajszegény, meghallgatásra is korrekt berendezések építhetők felhasználásával. Meglevő készülékben másféle silányabb, gyengébb hangminőséget eredményező típusok is kiválthatók vele, ár / érték arányban kiváló – volt. Valamikor.

A probléma ott kezdődik, hogy az eredeti gyártója – a volt Philips-féle félvezetőüzletág – már régen kivezette a típust. A Texas Instruments gyártja még talán, és az Onsemi cég választékában is szerepel, de már csak SMD tokozásban.
A megmaradt elfekvő készletek részben elfogytak, részben megdrágultak, mivel a világon szerte teret nyert nosztalgiahullám miatt a tehetősebb külföldi (nyugati) audiohobbisták is rákaptak a használatára – beindult a kereslet, ettől persze felment az ára. Bő 6-7 éve még 70Ft-ért lehetett kapni eredeti 5532-est, ráadásul normál DIP-8 tokozásban. Jelenleg mi a helyzet? Potom 300Ft + ÁFA, tehát 375 Ft-ot kell fizetni a negyvenéves konstrukciójú IC-ért! Árban egyező modern helyettesítője nincs, ami van helyette az sokkal drágább. (igaz, paramétereiben jobb is.. de nem biztos, hogy ez indokolt pluszköltség..)

Amikor legfeljebb négy darab IC-t igényel a projekt, hát nem éppen jó szájízzel de megvesszük valamelyik jónevű szaküzletben a díszpéldányokat, a normálisabb cégeknél elvből nem tartanak “fake” félvezetőket. A probléma ott kezdődik, amikor nem 4, hanem 14 opamp kell, és itt már gondolni kellene a költséghatékonyságra. Másik, olcsóbb beszerzési forrásra van szükség – és ilyenkor hamar rálelünk az ebayre, meg néhány hazai (kevésbé ismert) kiskereskedőre. Az árak vonzónak tűnnek, megvesszük vagy megrendeljük a terméket, és az esetek 90%-ában azzal szembesülünk beépítéskor, hogy a termék valójában lótúrót sem ér.. 🙁

Ugyanez van a drága, márkás, “izmosabb” teljesítménytranzisztorokkal, FET-ekkel, IGBT-vel..
Pedig ugyanaz van ráírva mint arra, amelyet az ismert nagynevű elektronikai kereskedőcégtől hoztunk, és azokra nem is volt panasz. Az olcsó IC zajosnak bizonyul, vagy fura módon elszínezi a hangot – a látszólag megnyerő külsejű nagy audiotranzisztorok meg vagy az első bekapcsoláskor, vagy pont a buli közepén szétrobbannak..

Mi folyik itt voltaképpen, és hogyan csapják be a vásárlókat a zsivány kupecek, meg a termékhamisítók? A következő részben alaposan megvizsgáljuk a lényeget, tehát tartsanak velem!
Úgyis tudják: Folyt. köv… 🙂