Volt Tungsram, nincs Tungsram… 🙁 Élt alig több, mint 100 évet..

 

Általában ha időm engedi, szívesen írok mindenféléről, de ezt a kellemetlen nekrológot minden szempontból rossz szájízzel eresztem útjára…

Boldogult kiskamaszkoromban – rég volt, szép volt, talán igaz se volt.. – már bőven gyűjtöttem a Tungsram világítási célú termékeit, és bizony volt egy olyan eszelős tervem, ha majd felnőtt leszek, a Tungsramnál főmérnök leszek. Nahát, nahát… ehhez képest maradtam szabadúszó technikus, műkedvelő technikatörténész, és a pofáját befogni egyszerűen képtelen megmondóember..

A Tungsram mint márka, hosszú évtizedek óta velünk élő realitás volt, és sokan azt gondoltuk, ez a cég mindig létezni fog majd. Még a General Electric alatti időkben is volt Tungsram, bár a GE sajnos igyekezett “a múltat végképp eltörölni”, de ez még nekik sem sikerült teljesen. (igyekeztek pedig szorgalmasan..)

Most meg itt állunk, mínuszban egy igazi magyar céglegendával. Hát mit mondjak erre … nem érzem magamat túlzottan fényesen!

Megfelelő ismeretek hiányában nem tudok érdemben hozzászólni a volt Tungsramos dolgozók közismert kálváriájához, ezt a média meg az illetékes szakszervezet úgyis jobban tudja, az én illetékességi köröm csak a dolgok műszaki része, a technikatörténet. Ha már úgysem bírom megállni a halottmosdatást, annyival tartoznék még az elhunytnak, hogy a saját, szubjektív tapasztalataimat – jókat, rosszakat egyaránt – minél korrektebb módon írjam le.

A II.Világháború előtti Tungsram cégről már számtalan értekezés született, amik számomra nem túl relevánsak, mivel ezek inkább gazdasági és társadalmi témaköröket érintenek, én pedig csak a műszaki tudományok terén vagyok érintett. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy a közvélekedéssel ellentétben én nem vagyok hajlandó felsztárolni az egykori vezérigazgató személyét és munkásságát, mert Aschner Lipót egy ügyesen előretörtető üzletember volt, aki kb. alig értett azokhoz a termékekhez, amiket a vállalata gyártott. Kicsit unom már a közgazdászok és menedzserek folytonos istenítését – nélkülük is menne ama bizonyos szekér, talán még jobban is – és értelmetlen felülprezentáltságuk helyett említeném inkább Bay Zoltán, Winter Ernő (a “katódos Winter”), Szigeti György, Bródy Imre, stb.. neveit.

A felsoroltak és munkatársaik legalább érdemben tettek is valamit a hazai kutatás-fejlesztés asztalára, a különféle tőzsdei hazardírozás és spekulációs svindlik helyett!

Megjegyzem, hogy a második világháború előtti időkben a Tungsram kizárólag izzólámpákat, és elektroncsöveket gyártott. Szigeti Gy., és közvetlen munkatársai ugyan fejlesztettek fénycsövet is – szerencsére, mert később az államosítás után ezekkel az eredményekkel és tapasztalatokkal tudtak sikeres fénycsőgyártást létesíteni később az “Izzóban”! – , szóval volt ugyan akkoriban is némi gázkisülőlámpa-fejlesztgetés, de csak laborszinten. Mindeközben az összes konkurrens külföldi cég, Európában és az USA-ban egyaránt, már komplex kis és nagynyomású lámpaválasztékkal rendelkezett, ezeket be is vezették a piacra.

Legyünk őszinték, ez is a menedzsment hibája, meg se próbáltak beszállni a gázkisülő fényforrások fejlesztésébe! Mindenük meglett volna a sikeres munkához, voltak kiváló kutatóik, párját ritkító laboratórium, és – semmi érdemleges nem történt. (az a csoda, hogy Szigeti Györgyöt egyáltalán hagyták dolgozni..)

Aztán jött a háború, a szovjet megszállás, a gyár szovjetek általi kifosztása, az államosítás, majd később a szakemberek nagy részének pánikszerű távozása “56-ban. A komcsi rendszer túlkapásait én itt és most nem taglalnám, kizárólag az Egyesült Izzó műszaki, fejlesztésbeli eredményeit szeretném megosztani a Kedves Olvasókkal!

Számomra az „igazi”, a NAGY Tungsram – mint vállalat – 1960 és 1985 között létezett, ezen belül is a Dienes Béla (valamint későbbiekben Demeter Károly) vezérigazgatósága alatti korszak az, amit különösen jelentősnek tartok.

Különféle visszaemlékezések szerint, Dienes Béla rámenős és kemény főnök volt, de maximálisan korrekt, és észérvekkel meggyőzhető. Szakmájából kifolyólag ő értett is a vállalata termékeihez – ellentétben Aschnerrel -,és a közismerten problémás kommunista állami és gazdasági irányítással is bátran megküzdött, ha a Tungsram, illetve a Tungsramos dolgozók érdekében kellett ezt megtennie.

Bár már magam sem vagyok túlzottan fiatal, életkoromból adódik, hogy személyesen nem ismerhettem Dienes urat. Akikkel még volt szerencsém találkozni a régi Izzósok közül – egyikük például Mészáros Sándor – pár évvel ezelőtt ő is meghalt, szóval nem én fogom megírni a Vezér életrajzát. Elolvasva azonban mások visszaemlékezéseit, lapozgatva a régi fényforráskatalógusokat, egyértelműen megállapítható, hogy igazán jelentős vállalat addig volt a Tungsram, míg Dienes és Demeter irányították azt.

Ismételten csak hanyagolva az egykori tervutasításos gazdaság, és a nehézkes KGST-rendszer visszásságait, emlékezzünk vissza jó néhány pozitívumra a Tungsram múltjából!

Például tudta-e Ön, kedves Olvasó, hogy:

– szinte az összes „fejlődő országot” mi tanítottuk meg fényforrást gyártani? A Tungsram ugyanis nem csak készterméket – izzólámpát, fénycsövet, stb.. – exportált a külföldi vevőknek, hanem komplett készre szerelt fényforrásgyárakat is! Ebbe beletartozott – megegyezés szerint – a vevő által kijelölt területen a kívánt fényforrásgyár kulcsrakész felépítése (tokkal-vonóval), majd a helyi személyzet kiképzése, betanítása. Jó néhány efféle kiküldetés szép pénzt hozott a közreműködő Izzós dolgozóknak, a többnyire technológiailag analfabéta vevő pedig civilizációs szintet ugorhatott, ha képes volt tanulni! (meg persze fizetni..  )

– a Tungsram által gyártott higanylámpák élettartama rendszerint bőven meghaladta a többi KGST-országban készült, kompatibilis típusokét?

– a háztartási, általános „villanykörték” nálunk már régóta duplaspirál-izzószállal készültek, amíg a keleti blokk többi országában még a szimplaspirállal küszködtek? (a duplaspirálos izzószál jobb technológiát igényel gyártáskor, viszont jobb a hatásfoka, több fényt ad!)

– a Vákuumtechnikai Gépgyár – a Tungsram egyik részlege – kb. mindent is gyártott, ami a gépiparhoz tartozott?

– a hazai fekete-fehér TV-képcsövek kifejlesztése gyakorlatilag majdnem teljesen önerőből történt?

– a színesképcső-gyártást műszaki-gazdasági okok miatt át kellett ugyan adni a Szovjetuniónak, de az ottani tömeggyártáshoz szükséges gépsorokat és technológiákat jórészt a Tungsramnak köszönhették a szovjetek?

– a nagynyomású nátriumlámpák gyártását, alig néhány évvel az USA-beli bevezetésük után már megszervezte a Tungsram, méghozzá a külföldi szabadalmakat megkerülő saját konstrukcióval? (egyébként problémás termék volt, bőven kellett gógyi a „megszelídítéséhez”…)

– a különféle külföldi importkorlátozások miatt (is), a Tungsram időnként kismillió álnéven és ál-csomagolással exportálta termékeit? (például Orion, Zyrkon, Crompton, Bonalux, Convair stb.. felirattal, de valójában Tungsram gyártmány volt az adott termék!)

– hogy a Tungsram nem csak fényforrásokat, hanem azok alkatrészeit is gyártotta és értékesítette: izzólámpa és fénycső-állványokat, fényport, dumetdrótot, nyers izzólámpaburát, fejeléseket, stb..

– hogy egyes slágertermékeket többmilliós nagyságrendekben gyártottak?

És ez csak a jéghegy csúcsa. Azé a jéghegyé, amit 1989-ben a rablóprivatizáció kezdetekor, az elsők között maffiáztak el különféle jogi és banki csűrcsavarokkal a közvagyonból, és árusították ki a General Electricnek.

Nem szidom a GE-t, ők csak éltek a kínálkozó lehetőséggel. Viszonylag pici pénzért (szeretném én azt a „pici pénzt”most ide a zsebembe!) megszabadultak egy erős keletközép-európai versenytárstól, de megkapták a volt Tungsramos külföldi kirendeltségeket, üzleti és kapcsolatrendszert. Mindemellé kaptak még egy komoly piacot, és olcsón dolgoztatható jól képzett munkaerőt.

Véleményem szerint ami részükről leginkább undorító volt, hogy a szerintük felesleges Tungsram-öntudatot minden lehetséges eszközzel igyekeztek letörni, ennek keretében kiselejteztettek szinte minden olyan terméket és dokumentációt, ami a „szoci Tungsramhoz” kötődött. Ez megbocsáthatatlan kártevés volt, no meg az is, hogy a náluk szokásos körforgásos szisztéma szerint, az adott szakterületen teljesen tapasztalatlan vezetőiket rendszeresen beillesztették a régi, hozzáértő vezetők fölé, mint főnököt. Lehet, hogy ez a módszer az usákoknál működik, nálunk nemigen, pont. Ne ragozzuk.

Aztán beütött a LED-korszak, és a GE – megérezve az üzleti veszélyt – szépen, elegánsan kilibbent a Tungsramból, meg az európai fényforrás-üzletágból is. A komplett portfóliót elbizniszelték egy volt GE-s vezetőnek – nevét Önök is jól ismerik, én meg nem írom ki, ne érezze magát esetleg megsértve – , és az új vezetés belekezdett valamibe, amibe nagyon nem kellett volna.

Persze könnyű nekem a kényelmes kis karosszékemből mutogatnom másokra, jó, ez igaz. Szekálni sem szeretném ezt a vezetést, nem is illik, meg aztán kívülállóként nincs kellő rálátásom a mozgásterükre, anyagi és egyéb lehetőségekre.

Józan paraszti eszem azonban van, meg némi szakmai múltam is, ennek megfelelően az ordító hibák még jobban feltűnnek, mint mondjuk egy full laikus átlagpolgárnak. Lehet, hogy eredendően jót akartak, Regős Bendegúz után szabadon idézve a végén mégis beleesett a fene, hiszen látniuk kellett volna, hogy amijük van, az egy fényforrásgyár, és gépgyár. Ehhez van kiépítve minden, és ehhez értenek a melósaik.

Tehát fényforrásgyár, és nem rágógumigyár, vagy bútorkészítő üzem!

Kutyából nem lesz szalonna, ahogyan CMH gyártó gépsorból sem lesz hiperszuper „zöld” projekt!

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de máig nem értem, mi a búbánatos radai rossebnek kellett ezzel a meglevő szakmai és ingatlanportfólióval, fényforrásgyártásra szakosodott gyártórendszerekkel beleugrani olyan témákba, mint pl. : vertikális farm és hidropónia (merő marhaság, és a lakosság sem rokonszenvezik vele), zöld projektek (megalapozatlan), emblémaváltás (a régi T betű tudtommal a tulajdonukat képező védjegy volt, minek ezen változtatni?), és még ezer másféle trendi zsákutca?

Azt is elismerem, a nyomorult kovid-körüli felhajtást nem lehetett előre betervezni, ahogyan az ukrajnai háborút sem. Itt kellett volna még időben gondolkozni, piacot kutatni a meglevő termékekhez, kerülő utakon értékesíteniük amit sikerült legyártani, kikerülni az ostoba EU-s szabályozásokat, és így tovább.

Valamint, fel kellett volna mérni az igényeket olyan vákuumtechnikai termékekre, amelyeknek gyártását még a GE szüntette meg, és megfontolni egy kisebb speciál-manufaktúra üzemeltetését. Összeszedni a nyugdíjas szakikat, és kiképeztetni velük a fiatalabb dolgozókat. Elektroncsöveket gyártani a megszállott hifistáknak, speciális vákuumtechnikai termékeket. A „zöld” ostobaságok és trendi projektek helyett – termelni!

Én ezt tettem volna. Tudom, az én K. anyámat…. hogy lehetek ilyen okos mindig..

Azt pedig nem kommentálom, hogy a magyar állam nem nyúlt bele ebbe a cirkuszba. Nem kommentálom, mert épp eleget káromkodok már így is. Ha a válogatott trágárságokat netán írásba vinném, ezzel senki nem lesz beljebb, jómagam a legkevésbé. Inkább a kedves Olvasó fantáziájára bízom ennek átélését is… . Visszatérve a lényegre, egy valóban nemzeti érdekeket szolgáló rendszerváltásnál már 1989-ben meg kellett volna tagadni a Tungsram privatizációját, a banki (részvényes) és tőkeprobléma-hivatkozásos felvetéseket jó néhány év letöltendővel jutalmazni. Igen, ezt akkor és ott még meg lehetett volna lépni.

U.is az akkori szervek – ha becsületesek és hozzáértők lettek volna – hivatkozhattak volna arra, hogy a második világháborúban és közvetlenül utána, először a nácik, utána a szovjetek teljesen kifosztották a Tungsramot. Szó szerint értendő: teljesen, közel nullára kifosztották! Későbbiekben az üres épületek rendbehozatala, újbóli fel-célgépezése, a termelés újraindítása pedig nem a különféle nemzetközi tőkések, hanem a szocialista rendszerbe belekényszerített magyar állampolgárok költségére történt. Miután mind a termékek értékesítését, mind pedig a fejlesztéseket a Magyar Népköztársaság – állampárt alá rendelt – hivatalai vezették és finanszírozták, ezért senkinek semmi jogalapja követelőzni, az egész vállalat továbbra is állami tulajdon marad. Ráadásul stratégiai fontosságú cég, tehát eleve nincs miről tárgyalni.

….ezt kellett volna tenni, de ugye szervilis nyakkendősék inkább meghunyászkodtak, mintsem kiálltak volna a magyar nép vagyonáért, a közvagyonért. Sikerült is levágni az aranytojást tojó tyúkot, tökkelütött barom idióták…

Ez volt 1989-1990-ben, és ez ismétlődött meg a közelmúltban. Most is felléphetett volna „erőből” a magyar állam, a stratégiai jelentőségű üzemekre hivatkozva. Nem tették meg, és ez ép ésszel felfoghatatlan!

Ami pedig engem illet… éppenséggel nem műfajom a hullarablás, ahogyan más bajságán nyerészkedni sem állt szándékomban. Mégis, amikor látni lehetett, hogy a Tungsram Operations KFT kezd elbukni, én bizony többféle módon, és abszolúte vállalható virágnyelven célozgattam arra bizonyos puhatolózó megkeresések útján, hogy bármennyire is sajnálom az eseményeket, mégis kérnék egy kis segítséget a Tungsramtól. Ha már úgyis baj van, legalább pár apróság meneküljön meg a technikatörténetnek – adományozzanak nekem félkész termékeket, nyersanyagokat, amúgyis selejtezésre kerülő lámpaalkatrészeket, stb…

Soha nem kaptam tőlük semmit, még fél centi dumethuzalt sem.. Nem tudok erre mit mondani, ez a mentalitás nekem nem kenyerem, engem nem ilyen önzőnek-cinikusnak neveltek. Nekik nem került volna semmibe, csak néhány utasítás kiadásába… Láttam, nagyon nem akarják ezt a kapcsolatépítést, nem is erőltettem tovább. Lelkük rajta. Ismét csak.. pont.

Sajnálom a Tungsramot. Emlékét tisztességgel ápolom, pedig sosem voltam a cég dolgozója, termékeiket továbbra is gyűjtöm, és becsülettel megőrzöm. Remélem, akad majd még számos érdeklődő, akiknek bemutathatom az egykori, méltán híres magyar fényforrásipar termékeit, és az ezekhez kapcsolódó egyéb anyagokat, műszaki relikviákat!

Horváth Péter

Az itt leközölt korabeli fotók többségét, szokás szerint a Fortepan.hu csodálatos archívumából válogattuk össze! Az írást egyik olvasónk, volt Izzós dolgozó által jelzett néhány dologban utólag helyesbítettem, 2024. júliusában.