Nos, régi adósságomat szeretném törleszteni immáron, hiszen még 2021-ben tervbe került, hogy a tűzkárok elleni különféle eszközökről írok végre egy szolid kis ismertetőt. Ahhoz képest most 2022. év májusa van, szépen elment hát az idő..

Ám ami késik, nem múlik, ez nagy igazság. Vágjunk hát a közepébe, azonban tisztelettel kérem az Olvasót – főleg ha katasztrófavédelmis munkatárs, netán valahol tűzvédelmi előadó – hogy jóindulatúan nézzék el a nem mindig tökéletes terminológiát, az itt-ott nem annyira célszerű magyarázatokat, tekintettel arra a fontos tényre, hogy a tűz elleni védekezés terén nem vagyok hivatásos szakember, csak egy lelkes amatőr. Aki már szó szerint megégett pár alkalommal, és ezért meglevő tapasztalatai birtokában inkább igyekszik megelőzni a bajt..

A tűz mint fontos tényező, egyidős az emberiség történelmével. Legrosszabb esetben ha máshonnét nem is, de iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy a tűz az ember barátja, de mindemellett egyik legnagyobb kártevője is. A történelmi korokban a nem kívánt tüzek elleni védekezés inkább afféle ad-hoc jellegű volt – ha kigyulladt a falu, félreverték a harangokat, aztán vagy sikerült eloltani a tüzet, vagy nem ,- de ezt a nem túl bizalomgerjesztő színvonalat nem lehetett a végtelenségig gyakorolni.

Legkésőbben az ipari forradalom kiteljesedésétől – nagyjából az 1800-as évektől – felmerült a konkrét társadalmi igény, hogy az esetleges tűzesetek eredendően meg legyenek előzve (de szép mondat volt ez – “a macska fel van mászva a fára” stílusban.. 🙂 ), és a már eszkalálódott tüzek oltását ne a hirtelenjében összecsődített jobbágyok a vizesvödreikkel, és ne a diákok, polgárok, totál laikus személyek igyekezzenek megkísérelni, hanem felkészült, jó fizikumú hivatásos vagy önkéntes tűzoltók.

A különféle tűzoltó szervezetek, alakulatok létrehozásának történeti bemutatása nem a mi dolgunk, bár igaz ami igaz, érintőlegesen meg kellett őket is említenünk. Viszont mi elsősorban az utóbbi négy-öt évtized tűzoltási eszközeire, egyéb tűzvédelmi-technikatörténeti emlékeire kívánunk koncentrálni – íme!

Nem tudom, mennyire normális, avagy beteg dolog az, ha egy – bőven nyolc év alatti – kisgyerek, a korosztályánál megszokott játékok, képeskönyvek, rajzfilmek helyett inkább a környezetében felfedezhető, különféle technikai “csodák” iránt érdeklődik. A villanykörte, a rádió, a laposelemek és karácsonyfaizzók, a ház előtt álló megtermett ostornyeles kandeláber, és igen, a fura piros palackok, mindenütt. A falra felszerelve fura piros palackok, az ajtók mögé beállítva fura piros palackok – a boltban, a körzeti orvosi rendelőben, az óvodában. A majdnem felnőttember méretű, kerekeken gördülő fura piros palackok a Centrum Áruházak osztályain, szerényen megbújva lépcsőfordulókban, kijáratoknál, egyéb nem túl feltűnő helyeken. Címkéjük jól olvasható, de mondanivalóját akkor még nem értjük sajnos..

Ott vannak a helyükön, és jön a kérdés: Nekünk otthon miért nincs ilyen? – Nincs rá szükség, meg drága is, mondják a felnőttek. Mit tehet ilyenkor egy gyerek? Fogadkozik, “ha majd nagy leszek…”

Itt vannak, tessék választani! Örömmel mutatom be Önöknek a tűzoltókészülékeimet, és a témakörhöz kapcsolódó egyéb érdekességeket, különféle tűzvédelemmel kapcsolatos anyagokat-eszközöket. És hogy ez a fajta gyűjtés nem kizárólag a “felnőtt vagyok, végre megtehetem ezt is!” szindrómát szolgálja, azt bizonyítják a tények: Eddig két alkalommal is kellett használom porral oltó készülékeket kimondottan veszélyes tüzek ellen, melyek mások hibájából következtek be, ámde a készülékeimmel ezeket a tüzeket sikeresen elfojtottam! (szomszéd autójának kigyulladása a kilencvenes években, komoly kerti tűz 2021 decemberében – hogy még izgalmasabb legyen, mindkét eset éjjel történt..)

Régebbi típusú, segéd-gáztartályos porral oltó készülék, 6kg töltettel. Körülbelül ötven éves lehet..

Először is, ismerkedjünk meg a poroltókkal – ez ugyan nem túl szabatos megnevezés, de legalább mindenki érti. (remélem legalábbis..) Tulajdonképpen egy nagyon finom szemcsézettségű porral teli tartály, amelyet egy inert gáz segítségével nyomás alá helyezünk. A külön gáztartállyal működő poroltóknál csak a konkrét tűzoltáskor kerül a portartály túlnyomás alá, miután kinyitottuk a gáztartály szelepét. Más, korszerűbb készüléknél a portartály állandó túlnyomás alatt van, ennek mértékét egy kisméretű ellenőrző manométer jelzi. A felhasznált inert gáz jellemzően széndioxid, vagy száraz nitrogén.

Az előzőnél valamelyest korszerűbb, segédtartály nélküli készülék. Ez is van vagy 40 éves, de 2006-ban még érvényes felülvizsgálati címkével rendelkezett..

A szénsavoltó készülékek (tisztességes nevén: szén-dioxiddal oltó) előnye a poroltókhoz képest, hogy nem szennyezi oltópor azt a területet, ahol használni kényszerülünk – mivel nincs bennük oltópor. A tűz megfékezését széndioxidgáz (CO2) végzi, ami a tűzoltókészülékben 30-40 bar nyomáson, cseppfolyós állapotban várakozik. Ha a készülék szelepét vagy pisztolymarkolatát megnyitjuk, a palackhoz kapcsolt tömlőn át a széndioxidgáz az ú.n. hószóró csőbe jut, ahonnét részben gázfelhő, részben darabos szárazjég (igen hideg, -78C fokos fagyott szénsavhó) formájában távozik. Amikor a hószórócsövet a tűzre irányítjuk, a gázfelhő lefelé terül (a CO2 nehezebb, mint a levegő), ezzel elzárta a tűztől az égéstápláló oxigént, a darabos szénsavhó pedig hűti a tűzfészket, parázsló anyagrészeket.

A szénsavoltó előnye – nem szennyez, az oltóközeg maradék nélkül távozik – mellett jelentős hátránya, hogy szűk zárt területeken és talajszint alatt veszélyes a használata, a CO2 gáz megfojthatja a készülék kezelőjét, vagy a területre betévedő más személyeket. Ezért használata megfontolást, némi ügyességet feltételez!

Itt látható néhány szénsavoltó készülék, természetesen mindegyik fel van töltve, üzemképesek, tűzoltásra alkalmasak!